"The Ice Storm"

Nem értek egyet Sós B. Péter Népszabadságban megjelentetett kritikájával, amiben szó szerint lenullázza Ang Lee "Jégvihar" című filmjét, mondván, hogy abban semmi eredeti nincs, és teljesen hiteltelen. Eddig a taiwani rendezőtől még csak a "Brokeback Mountain" című filmet láttam, de mostanában úgyis sok ázsiai filmet nézek, úgyhogy gondoltam, plusz 1 belefér szombat estére. 70-es évek Amerika, családi válság, kamaszkori gondok, a kritikus szerint "unalomig ismert a szereplők minden drámázása". Azt is mondja, hogy "csak az elkényeztetett tengerentúliak vettek mindent ilyen röhejesen komolyan". Kiváncsi vagyok, hogy Sós B. Péternek mi a komoly, ha nem családok széthullása, a negatív családi minta hatása a felnövő gyerekekre, a gyerekek pszichózisba menekülése, a szexualitás tényét és lényegét feldolgozni nem tudó szülők! és gyerekek (akik majd szülők lesznek!!!). A film ugyanis elég erőteljesen ezt boncolgatja, generációkat állít szembe, és szerintem kimondja azt, hogy mennyire veszélyes az, amikor már egyszerűen nem beszélünk és nem érzünk. Sokkal veszélyesebb, mintha őrülten szeretnénk, vagy gyűlölnénk. A sok-sok hárítás, kimondatlan dolog, visszafogott érzelem oda vezet, hogy egy idő után képtelen az ember a felszínre hozni az érzelmeit. Ha nem érzünk, akkor nem vállalunk fel semmit, ami nekem kicsit azt is jelenti, hogy döntésképtelenek vagyunk, érzelmi szinten. Sós szerint ez bagatell, és egyébként is, milyen már, hogy ezt valaki komolyan veszi. Igazából én annak örülök, hogy vannak még rendezők, írók (pl. hirtelen Ingmar Bergman vagy Updike jut eszembe), emberek, akik ezzel foglalkoznak, és úgy gondolják, hogy nem lehet elég sokszor elmondani, hogy emberek, merjetek érezni.